egy napon
egy jelentéktelen időrögön
mely vérkeringésemben
megakadt
s melyen ingva gyűlt meg
tornyosult a tovább-való
egy napon
kihunyt, drága hullámok
koszlott hullámgátak közt
lebegtem
szívem oldva
sóban,hidrogénben, minden anyagban
s nem vettem magam
hogy valamerre haladjak
szocializálódjak,
magam
mentésére nem gyűjtöttem
emberi alakból hadat
nem mentem magamért kiabálódzni
nevetni
szeretni
érezni, hogy megérkeztem
csak csacsogtam halakkal,
szívem-csévémmel
sorsom sodorva
szobám fényében
a levegőben úszó lebegő halak pikkelyes húsából áttetsző
hűvösség
áradt. ez lenne a magány?
-gondoltam sután. a szoba
kizuhant az ablakon
és a tengerbe esett.