Féltem, mint ha egy ordas szörny lépne szinkron velem mögöttem, és ha megnézem, akkor sóbálvánnyá merevedem. Ugyanis ez a szörny nem volt más mint a magány gondolata. Ha Világegyetem egyetlen élő lény, akkor nagyon, de nagyon egyedül van. És ez a magány az amin az egyes mellék lényei osztoznak, és
ezt is csak emlékezetből írom, aköré a néhány kulcsszó köré, amelyet feljegyeztem, de olyankor nem tudnám leírni, mert azt érzem, olyan közel vagyok HOZZÁ, hogy elég lenne egy óvatlan közelségű gondolat, és magába szippantana, vagy megtörténne, és végérvényesen valami megváltozna a világban. Kiveszne valami belőle, ami ha illúzió is, nagyon szép, és talán a lényege.