Lennék a hajnal

Most szökken szárba
fám legszebb virága
Fraktálos ága
Az egekbe ér

Míg benn a Földben
A legmélyebb ölben
Ágazó gyökerem
Az anyagtól kér

Lennék a hajnal 
vagy része a fénynek
Az elmúló képek 
között  a rés

Kineveta végtelen

Kinevet a véletlen
Értetlen nem véltél
Pedig minden végtelen
egyre megy a végén.

Itt éltél, véltél,
Féltél te hitetlen tróger
Mint menekülő vadak kint a vonatokat
Figyelted az aktuális adatokat

De a felemelő erő ha velődbe tört
Tereken keltél át a tenyereden kerekerdő nőtt
A növényekkel keringőt és boszanovát Jártál
az Óperecián az Üveghegyeken át

Ez a történet régen kész
és minden részegész
Ez egészet álmodja
Ebbe az A moll-ba
        

Végre vagy

Tavasz jön az ablakom előtt
És a szívembe megy a tél
Rügyek robbannak ki kívül
De belül csak hull a levél
Tehetetlen tettek temetnek
a titán füttye a Szél

Halottak a hajnali lámpák
Halottak az utcák
Halott az a zebra
Amin most futsz át

Megőrülnék most is
De nem lehet még most sem
Ugyanolyan jó lesz
Amennyire most nem
végre vagy

Az idő és a halak

egy napon
egy jelentéktelen időrögön
mely vérkeringésemben
megakadt
s melyen ingva gyűlt meg
tornyosult a tovább-való

egy napon
kihunyt, drága hullámok
koszlott hullámgátak közt
lebegtem 
szívem oldva
sóban,hidrogénben, minden anyagban

s nem vettem magam
hogy valamerre haladjak
szocializálódjak,
 magam
mentésére nem gyűjtöttem
emberi alakból hadat
nem mentem magamért kiabálódzni
nevetni
szeretni
érezni, hogy megérkeztem

csak csacsogtam halakkal,
szívem-csévémmel
sorsom sodorva
szobám fényében

a levegőben úszó lebegő halak pikkelyes húsából áttetsző
hűvösség 

áradt. ez lenne a magány?
-gondoltam sután. a szoba
kizuhant az ablakon
és a tengerbe esett.
        

Őstenger

Körbebekanyarodó komisz formák
Között felhőkbeburkolt ég-
Ő isTenGerdülő hullámai
Örök őrként oszlanak szét