Kinevet a véletlen
Értetlen nem véltél
Pedig minden végtelen
egyre megy a végén.

Itt éltél, véltél,
Féltél te hitetlen tróger
Mint menekülő vadak kint a vonatokat
Figyelted az aktuális adatokat

De a felemelő erő ha velődbe tört
Tereken keltél át a tenyereden kerekerdő nőtt
A növényekkel keringőt és boszanovát Jártál
az Óperecián az Üveghegyeken át

Ez a történet régen kész
és minden részegész
Ez egészet álmodja
Ebbe az A moll-ba
        

Szárból nyíló
istenbimbó
bentről látszik
mélyről sugárzik

Benne rejlő
Mit sem sejtő
Benne látszik
lentről sugárzik

Szárból nyíló
istenbimbó
benne látszik
magától sugárzik
        

Eltévedsz a térképen, amit Te rajzolsz
Távolodsz a békétől, Amiért harcolsz
A külső gyorsulás egyre lelassít bent
Pont      az élet végére elfelejteni Istent

						A III. Világháborúban elhalálozott ismeretlen szerző
        

egy napon
egy jelentéktelen időrögön
mely vérkeringésemben
megakadt
s melyen ingva gyűlt meg
tornyosult a tovább-való

egy napon
kihunyt, drága hullámok
koszlott hullámgátak közt
lebegtem 
szívem oldva
sóban,hidrogénben, minden anyagban

s nem vettem magam
hogy valamerre haladjak
szocializálódjak,
 magam
mentésére nem gyűjtöttem
emberi alakból hadat
nem mentem magamért kiabálódzni
nevetni
szeretni
érezni, hogy megérkeztem

csak csacsogtam halakkal,
szívem-csévémmel
sorsom sodorva
szobám fényében

a levegőben úszó lebegő halak pikkelyes húsából áttetsző
hűvösség 

áradt. ez lenne a magány?
-gondoltam sután. a szoba
kizuhant az ablakon
és a tengerbe esett.