Lennék a hajnal
Most szökken szárba fám legszebb virága Fraktálos ága Az egekbe ér Míg benn a Földben A legmélyebb ölben Ágazó gyökerem Az anyagtól kér Lennék a hajnal vagy része a fénynek Az elmúló képek között a rés
Most szökken szárba fám legszebb virága Fraktálos ága Az egekbe ér Míg benn a Földben A legmélyebb ölben Ágazó gyökerem Az anyagtól kér Lennék a hajnal vagy része a fénynek Az elmúló képek között a rés
Kinevet a véletlen
Értetlen nem véltél
Pedig minden végtelen
egyre megy a végén.
Itt éltél, véltél,
Féltél te hitetlen tróger
Mint menekülő vadak kint a vonatokat
Figyelted az aktuális adatokat
De a felemelő erő ha velődbe tört
Tereken keltél át a tenyereden kerekerdő nőtt
A növényekkel keringőt és boszanovát Jártál
az Óperecián az Üveghegyeken át
Ez a történet régen kész
és minden részegész
Ez egészet álmodja
Ebbe az A moll-ba
Tavasz jön az ablakom előtt És a szívembe megy a tél Rügyek robbannak ki kívül De belül csak hull a levél Tehetetlen tettek temetnek a titán füttye a Szél Halottak a hajnali lámpák Halottak az utcák Halott az a zebra Amin most futsz át Megőrülnék most is De nem lehet még most sem Ugyanolyan jó lesz Amennyire most nem végre vagy
egy napon
egy jelentéktelen időrögön
mely vérkeringésemben
megakadt
s melyen ingva gyűlt meg
tornyosult a tovább-való
egy napon
kihunyt, drága hullámok
koszlott hullámgátak közt
lebegtem
szívem oldva
sóban,hidrogénben, minden anyagban
s nem vettem magam
hogy valamerre haladjak
szocializálódjak,
magam
mentésére nem gyűjtöttem
emberi alakból hadat
nem mentem magamért kiabálódzni
nevetni
szeretni
érezni, hogy megérkeztem
csak csacsogtam halakkal,
szívem-csévémmel
sorsom sodorva
szobám fényében
a levegőben úszó lebegő halak pikkelyes húsából áttetsző
hűvösség
áradt. ez lenne a magány?
-gondoltam sután. a szoba
kizuhant az ablakon
és a tengerbe esett.
Körbebekanyarodó komisz formák
Között felhőkbeburkolt ég-
Ő isTenGerdülő hullámai
Örök őrként oszlanak szét