Háttérben a híres Ádámot és Istent ábrázoló kép (amint a mutató ujjukat összeérintik)
A kép előtt rózsaszín dresszben elpiruettező molett balerinák
Hangos techno zene
Mind ezek előtt két ember áll egymással szembe meztelenül
Ember1: Te vagy a szerelmem.
Ember2: Nekem nem.
Ember1: Hogy lehetsz ilyen szívtelen bunkó, csalódtam benned, szemét szarházi rohadj meg, undorodom tőled, te utolsó ganéj, gyűlöllek.
Vége
Erő lenyelő részvétel Észmegállító vész Be nem jelentett vérvétel Eszméletlen eszmény Eleve velejét érintő Csillagközi csók Csorbítatlanul benn lapul Hálójában a pók Féktelen utakat járó Végtelenből hazataláló Szavakat mondó Oltalomontó Éliás Tóbiás miért nem jöttetek le a térre Pünkösdöt pörköltem az edénybe ebédre
Tükörtérben szemből táncol
Hamut szór és az árnyékán szól
Úgy van a Naptól a Föld ahogy akkor
Három ember a fénynek a másik
Oldalán-áll, dekkel játszik
Nézik a végét hogy hátrébbről mi jön még
Egyik álom kibújik a zsákból
Önmagától Önmagából
Önmagától Önmagából
Csinál Valóságot
Csinál Valós ágat
Önmagától Önmagából
Szívembe szakad a végtelen
Képtelen réteken lépdel
Beleremeg a két kezem
Érvtelen réteget ér el
Benne torát ő üli élveteg
Rárakódnak ott emberi rétegek
Dobbantó bokák alól a kéreget
Fel-fellökődő köldöki lény-eget
Telítve zokog a gépezet
Száz szeme szemtelen széled
Őrült a sokk hova érkezett
Fékezett része révbe ébred
Eleve leverő erő ellövet
Kvantumokba hoz rengeteg szép követ
Vákuum övezte szőnyeg e kövezet
Cifra réteken keresztül nyújt kezet
Most szökken szárba fám legszebb virága Fraktálos ága Az egekbe ér Míg benn a Földben A legmélyebb ölben Ágazó gyökerem Az anyagtól kér Lennék a hajnal vagy része a fénynek Az elmúló képek között a rés