Tavasz jön az ablakom előtt És a szívembe megy a tél Rügyek robbannak ki kívül De belül csak hull a levél Tehetetlen tettek temetnek a titán füttye a Szél Halottak a hajnali lámpák Halottak az utcák Halott az a zebra Amin most futsz át Megőrülnék most is De nem lehet még most sem Ugyanolyan jó lesz Amennyire most nem végre vagy
Alacsonyan táruló
Horizont áruló
Bon-bonokat falnak
Egymásból kimarnak
Egy darabot és nézik
Hogy mégis csak vérzik
És sajnálják is belül
Aztán mégis csak felül
kerekedik ami mindig
Ha árnyékból indít
a fény
Annyira jó lenne nevetni a végén annyira jó lenne még, nézni ahogy jönnek ki a TV-ből a könnyek, és felfelé fordul a rét.
Meg kell tenni nem lehet máshogy
kinőnek a füvek, nyílnak a virágok
Szabad akarattal táncolnak a percek
Fogunk alatt a téridő serceg
Ki ismerte fiatalon, s látta öregedni
Ő őrzi a szépségét, a ráncokba zúdult vonásokat
a végtelen mély medreket
és az égig érő fennsíkot
kóborolgatok, a pergőtűz
szúrós szárnya
a hónom vágja
Várj meg ember
Él a tenger
koboldoklakta erdőtűz
lángja ágról ágra űz
Hirtelen itt a változás
megmelengető álmodás
Leple rettentve lebben fel
hulló hámja
már nem vágja
az őrt ő mégis
vissza várja
koboldoklakta erdőtűz
lángja ágról ágra űz
Hirtelen itt a változás
megmelengető álmodás
Keringőzünk megint
Táncolunk a Nappal
Egy furcsa kis virággal
És egy furcsa hangulattal
ami
Ismerős már régről
Régi fényképről
Amin rajta vagyok én is
A virág és a kép is
rajta van
Furcsa ez az ünnep
Olyan mint a sírÁsÁs
ó lennék bármi
Csak ne kéne itt állni
Ezt a furcsát várni
A honod alatt szálni
el
Kicsit vérzek az ingem furcsán tiszta vér lett
Sorban állunk mint a katonák
Megöljük egymást
Hulláink halmokba fekszenek
Soha nem öregszenek
meg