Eltévedt térképén
Felsértett énképén
Szikrázó élmények
Megrázó végképek
Nem ebben nem lehet nem ennem
A VÁROS
Kivált attól
Rettentő láprétek
Mindenen túl átértek
Szél fújta fűszálak
Képesség végvárak
Pontok közt felsejlő
Ördöngős őserdő
Lépked épp a tér elé
Bele ér a fénybe és a Szél
Felszólal szüntelen
Persze végtelen a béke benn
Csak a város álma átitat
Tava tért terít elém utat
Mer égig ér a régi én
Feléled újra bent a szél
Átható a látható
az érzékkel bejárható
Here comes the summer sun
Ahol fájt ott viszket most
És ahol viszket ott holnap fájni fog
Aki bújt aki nem MOST
Mindenkinek jobb lenne akkor hogyha ott lenne ahol éppen van és nem előbb utóbb Irányító szándék hajtja majd ha átlép azon a kis csíkon ahol nincsen lét Körbe bekanyarodó komisz formák fölött felhők-be_burkolt ég- Ő-iS-TENgër-dũlő hullámai örök (k)őrként oszlanak szét
Meg kell tenni nem lehet máshogy
kinőnek a füvek, nyílnak a virágok
Szabad akarattal táncolnak a percek
Fogunk alatt a téridő serceg
Ki ismerte fiatalon, s látta öregedni
Ő őrzi a szépségét, a ráncokba zúdult vonásokat
a végtelen mély medreket
és az égig érő fennsíkot